A Mi Hazánk is indul a jászberényi polgármester-választáson

A sajtóban megjelent közlemény a Mi Hazánk Mozgalom jászberényi tagszervezetének álláspontját tükrözte, amit az országos elnökséggel nem egyeztettek.

Az országos elnökség azzal egyetért, hogy a jobbikos-balliberális Budai Lóránt alkalmatlan a városvezetésre, ráadásul egy elveit az érdekei és a pénztárcája szerint váltogató megélhetési politikus, ugyanakkor a Fidesz polgármesterjelöltje, Szabó Tamás is alkalmatlan, aki polgármesterként egy háromgyermekes család elől nyúlta le magának az önkormányzati lakást. Egyik polgármesterjelöltet sem tudjuk tehát támogatni, ezért az elnökség döntése értelmében, a Mi Hazánk polgármesterjelöltje, Dobrosi Péter is indul a megismételt választáson.

A Mi Hazánk Mozgalom elnöksége

További bejegyzések

Újabb késelés – mit szándékozik lépni a kormány?

Dér Dániel

Akár a polgárőrök testi épségét is veszélyeztetheti a „Küldhető Polgárőr Járőr” program

Dér Dániel

Elégtételt és azonnali, bankok általi kárpótlást követelünk az átvert devizásoknak!

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR