A napokban napvilágot látott egy belső levél, amelyben a Telekom erősen ajánlja dolgozói számára a – sajnos immár szokásossá vált – nyári homoszexuális (ők Pride-nak nevezik) felvonuláson a részvételt. A Mi Hazánk Mozgalom döbbenetesnek, és a kommunista időkre emlékeztetőnek tartja az egészet, akkor volt szokás, hogy a munkahelyekre bevitték a politikát, és aki nem lelkesedett eléggé egy-egy felvonulás alkalmával a vörös eszmékért, az megüthette bokáját. Sajnos okkal feltételezhetjük, hogy aki nem akarja arcát adni a természetellenes fajtalankodók vonaglásához, a későbbiekben negatív diszkrimináció érheti a cégnél.
Felszóltjuk a magyarországi Telekomot, hogy azonnal hagyjanak fel az ilyen irányú tevékenységükkel, ne zaklassák dolgozóikat, inkább foglalkozzanak azzal, hogy magyarországi munkavállalóiknak is olyan bért és munkakörülményeket teremtsenek, mint Németországban vagy teljes Nyugat-Európában. Azt gondoljuk, itt volna elsősorban tennivaló.
Végezetül szögezzük le, a Telekom is reagált a nyilvánosságra került levélre, és azt állították, nem tették kötelezővé a részvételt, csupán egy ajánlás volt a sok közül, a dolgozók saját maguk dönthetnek arról, kívánnak-e élni vele. Ha valóban egy volt a sok közül, akkor ezután várható, hogy a Telekom belső levélben invitálja dolgozóit akár egy Trianon-megemlékezésre, akár egy Kitörés-emléktúrára is a sokszínűség jegyében? Kíváncsiak várjuk válaszukat.
Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke
X