A Fidesz rendszere fedezni fogja Matolcsy ellopott százmilliárdjait?

Matolcsy Ádám Kovács Petra fedőnéven több száz milliárd forint közpénzt tudott kiszervezni az apja vezette Magyar Nemzeti Bankból.

Az elnöki székéből tizenkét év után távozó Matolcsy György hivatali idejének utolsó napjaiban cserélt gazdát ugyanis a jegybanki alapítványok egyik fontos vagyonkezelő cége, az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt., amely egy olyan magántőkealaphoz került így, melynek a Matolcsy család cégbirodalmának székhelyén van a bejelentett elérhetősége.

A közpénz tehát itt is elvesztette közpénz jellegét, amelyhez a kormány ismét csak asszisztál. A Mi Hazánk Mozgalom szerint egyetlen forint közpénz sem tűnhet el nyomtalanul sem a NER-es oligarchákhoz, sem az ő egykori cimboráikhoz – vagy azok fiaihoz -, sem külföldre, ahová mostanában előszeretettel kezdték kimenekíteni a vagyonunkat az azt nem tisztességes úton szerzők.

A Mi Hazánk nem hajlandó elfogadni, hogy míg az átlag magyar elszegényedik, addig korrupt politikusok és családi körük állami pénzeken gazdagodjanak meg. Egy mi hazánkos kormány esetén visszamenőlegesen átvilágítanánk a NER elitjét, és amennyiben beigazolódnak a vádak, úgy teljes vagyonelkobzással sújtanánk a narancsbárókat és családjukat. Vagyonosodási vizsgálatot már nem tudunk kezdeményezni az ügyben, hiszen a Fidesz kormányzás alatt nem meglepő módon azt eltörölték, de a belügyminiszterhez fordulunk, hogy a törvény előtt kelljen bizonyítania Matolcsy Ádámnak, hogy a korábban az egész ország által megismert luxusautó gyűjtemény, a dubaji luxusvilla bérlések, vagy a New York-i luxusapartmanok megvásárlása nem annak volt köszönhető, hogy az apja volt az MNB elnöke.

Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

Megbecsülést az önkormányzati dolgozók részére!

Dér Dániel

A Mi Hazánk őszinte részvétét fejezi ki Ferenc pápa halála miatt

Dér Dániel

Dúró Dóra és Apáti István országgyűlési képviselők is részt vettek a pedofilellenes tüntetésen

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben