Tisztelt Balog Zoltán!
Az elhíresült kegyelmi ügyben – most már tudjuk – Ön meghatározó szerepet játszott. Egy olyan ügyről van szó, amely joggal váltotta ki honfitársaink millióinak egyöntetű felháborodását. Az ilyen döntésre jóérzésű ember nem tud mentséget felhozni. Az akkori köztársasági elnök vállalta a felelősséget, és távozott hivatalából. A volt igazságügyi miniszter szintén. Ön viszont nem. A két nő bátrabb volt, mint Ön férfiként. Pedig általában az egyház mutat erkölcsi példát a politikának. Ön viszont püspökként inkább még tovább ment: hivatalával visszaélve bünteti azokat, akik a magyar református egyház tekintélyének óvása érdekében úgy foglaltak állást, hogy Önnek is vállalnia kellene a felelősséget. Amit Ön most püspökként folytat, azt hívják bosszúnak. Abból is a kicsinyes, pitiáner fajta.
Mit üzen Ön a magyarságnak, a református hívő közösségnek azzal a döntésével, hogy Thoma László lelkész nem taníthat tovább a református egyetemen, illetve Csűrös András lelkész a jövőben gépkocsi nélkül kell ellássa feladatát a szórványban? Pusztán azért, mert kinyilvánították véleményüket: Önnek igenis vállalnia kellene a felelősséget! Püspökként azt üzeni, hogy ne merjen senki véleményt nyilvánítani, különben megfizet. Ez a bosszú hogy fér össze a jézusi tanítással?
A döntések, e két lelkész (és még ki tudja, hány társuk) büntetése szolgálja-e a magyar református egyház érdekét? Jobb lesz a híveknek? Megkönnyíti-e, hogy a református egyház küldetését beteljesítsék? Nyilvánvalóan nem. Ön ezzel is szembemegy. Pedig számos helyen olvashatunk arról Máté evangéliumától Pál efezusiakhoz írt leveléig, hogy mi ilyenkor a helyes, mire tanít minket Jézus. Nem arra, hogy álljunk bosszút vagy éljünk vissza a hivatalunkkal. És tudja, nem csak ők ketten gondolják így, hanem még sokan mások, csak nem mernek a nyilvánosság elé állni. Ez a cél ismét? Hogy lássák: aki a lelkiismeretét követi, az pórul jár? Az számíthat az Ön pitiáner, méltatlan bosszújára?
Az egész közéletben gyakran megrendítő látni azt a kontraszelekciót, aminek következtében a tehetség, a bátorság, az önálló gondolatok megfogalmazása, a valós emberi, nemzeti és keresztény értékek melletti kiállás egyre-másra háttérbe szorul. Ugyanennek a megnyilvánulása, példája ez most. Mert aki Önnel szembemegy, az nem érdemel „kegyelmet”. Csak a gyerekek megrontóinak falazó alávalók?
A kegyelmi ügyben betöltött szerepe és az azt követő gyávasága miatt eddig is úgy gondoltam, hogy távoznia kell a közéletből, az egyháziból is. Ezek után még inkább.
A két büntetett lelkész tiszta lelkiismerettel nézhet tükörbe. Önről ez nem mondható el.
Tisztelettel:
Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke