Sok ezren álltak ki a hagyományos családi értékek mellett

A mai nap bebizonyította, hogy Magyarországon sok ezren tartják fontosnak a család, a gyermekek és a hagyományos családi értékek melletti nyilvános kiállást.

A Családi Büszkeség Menete nem valami ellen irányult, hanem erős kiállás volt a család, a gyermekek, a közösség és a nemzet jövője mellett. Ennek szellemében méltóságteljes, békés és jó hangulatú rendezvény valósult meg. Öröm volt látni, hogy családok, fiatalok, idősek és gyermekek együtt vonultak velünk, majd a menetet követően a Vérmezőn megrendezett délutáni családi programokon is részt vettek.

A rendezvény egyértelmű üzenetet küldött: a hagyományos család értékei mellett kiálló emberek közössége erős, összetartó és aktív.

Külön köszönet illeti mindazokat, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, valamint az önkénteseket, a szervezőket, a felszólalókat, a fellépőket és mindazokat a közreműködőket, akik munkájukkal hozzájárultak a sikerhez.

A Családi Büszkeség Menete ugyan véget ért, de az általa képviselt üzenet tovább él. Mi a jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy a hagyományos család intézménye és az általa képviselt értékek Magyarországon megkapják a nekik járó megbecsülést és határozott képviseletet, ezáltal pedig a gyermekek védelme továbbra is kiemelt társadalmi ügy maradjon. Meggyőződésünk, hogy a gyermekek egészséges testi, lelki és erkölcsi fejlődéséhez a hagyományos család biztosítja a megfelelő közeget. Határozottan fellépünk minden olyan törekvéssel szemben, amely gyengíti a hagyományos családot és közösségeinket.

A rendezvény sikere egyértelművé tette számunkra, hogy ezt a kezdeményezést folytatnunk kell, ezért a Családi Büszkeség Menetét jövőre is megrendezzük.

Egyúttal szorgalmazni fogjuk, hogy a hagyományos családi értékek melletti békés kiállásnak ez a formája nemzetközivé váljon, és Európa minél több országában, valamint a világ más részein is rendezzenek hasonló eseményeket. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a hagyományos család értéke egyetemes.

Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott, és jelenlétével megmutatta, hogy a hagyományos családi értékek mellett ma is sokan készek nyíltan és közösen kiállni.

Mi Hazánk Mozgalom

További bejegyzések

Újabb bankár a kormányban, a globális nagytőke képviselője?

Dér Dániel

Magyarországon a legrosszabb a talajvíz állapota a hasonló adottságú területek közül az egész világon!

Dér Dániel

Az EU-s szabályozás szerint akár 7 forinttal olcsóbb lehetne az üzemanyag – a Mi Hazánk határozati javaslatot nyújt be

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR