Valóban romlik Budapest közbiztonsága?

Pikó András a tanácsadójával, Jámbor Andrással teljes egyetértésben állapította meg, hogy romlik Budapest közbiztonsága. Ez nagyszerű hír! Végre az a polgármester is felismerte a közbiztonság valódi állapotát, aki eddig teljesen elégedett volt. Pikó tanácsadójának vélhetően az is a segítségére volt, hogy kiesett a parlamentből: most az utcákat járva végre ő is szembesült a főváros valódi közbiztonsági helyzetével.

A közbiztonsággal már régóta baj van vidéken és a fővárosban is, bár eddig erről csak a Mi Hazánk beszélt. Az elmúlt időszakban számtalan olyan esetet láttunk, amely a közbiztonság elégtelenségét bizonyította. Közleményeinkkel, sajtótájékoztatóinkkal és tiltakozó felvonulásainkkal folyamatosan a rendőri jelenlét és a biztonság hiányára hívtuk fel a figyelmet.

Igazi öröm, hogy a polgármester úr végre felismerte kerülete valódi helyzetét. 2026. május 28-án Józsefváros testületi ülésén ugyanis még teljes egyetértésben fogadták el a rendőrkapitány közbiztonsági beszámolóját, vagyis akkor szerintük még minden rendben volt. Nem történt ez másként május 28-án a Fővárosi Közgyűlésben sem: a teljes testület – egyetlen tartózkodással – elfogadta a budapesti rendőrkapitány beszámolóját. Egy évvel korábban is elégedett volt mindenki, hiszen akkor is megfelelőnek ítélték meg a közbiztonságról szóló jelentést Józsefvárosban és a fővárosban egyaránt. Ezek az ellentmondásos tények egyáltalán nem azt támasztják alá, hogy a balliberális önkormányzati vezető és tanácsadója valóban az általuk emlegetett, 16 éve folyamatosan romló közbiztonságot tapasztalta volna.

A közbiztonság helyzete rossz, és azonnali beavatkozást igényel. Elvárható lenne, hogy egy polgármester erről mindig őszintén beszéljen. Józsefváros önkormányzata több mint 100 millió forint értékben segítette a helyi rendőrkapitányságot, mert hatalmas a rendőrhiány. Az elmúlt 20 évben a rendőrség tényleges létszáma – az állománytáblához viszonyítva – 95-ről 65 százalékra csökkent. A rendőrök nem tudják időben kivenni a pihenőnapjaikat, és az éves szabadságokkal is csúszásban vannak. A legrosszabb hír az, hogy a rendőrség korfája sem megfelelő és az utánpótlással is komoly bajok vannak. Az alacsony fizetések és a túlterheltség miatt nem jelentkeznek kellő számban a rendőri képzést biztosító iskolákba sem.

Ha változást szeretnénk a közbiztonság területén:

– Több rendőrre van szükség, vonzóvá kell tenni a rendőri pályát.

– Csökkenteni kell a rendőrségi dolgozók terheit, a bérüket pedig nagymértékben emelni kell.

– Kormányzati és helyi szociális intézkedési csomagokkal kell segíteni a rendőrök és családjaik boldogulását.

– Mentesíteni kell a rendőrség munkáját a politikai anomáliáktól.

A Mi Hazánk továbbra is következetesen kiáll a bűnözés visszaszorítása és a közbiztonság megszilárdítása mellett.

Balog Csaba,
a Mi Hazánk fővárosi vezetője

További bejegyzések

Újabb bankár a kormányban, a globális nagytőke képviselője?

Dér Dániel

Magyarországon a legrosszabb a talajvíz állapota a hasonló adottságú területek közül az egész világon!

Dér Dániel

Az EU-s szabályozás szerint akár 7 forinttal olcsóbb lehetne az üzemanyag – a Mi Hazánk határozati javaslatot nyújt be

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR