Gieber Lajos, Fejér vármegye 5. választókerület (Dél-Fejér: Sárbogárd és környéke, Enying és környéke) képviselőjelöltje

Gieber Lajos helyi képviselőjelöltünk a Mi Hazánk Mozgalom Fejér vármegye elnöke, vármegyei képviselő, 58 éves, születése óta Lepsényben él, itt alapított családot. Felesége 29 éve óvódapedagógusként neveli a lepsényi kisgyermekeket. Két gyermekük már felnőtt. Lánya a lepsényi általános iskolában tanít, fia szoftverfejlesztő. Nagyon büszke 7 éves fiú- és 2 éves lányunokájára. 39 éve dolgozik mozdonyvezetőként.

2018-ban a Mi Hazánk megalakulásakor elsők között lépett a Mozgalomba. 2025 év januárjától a párt elnöksége megbízta Fejér vármegye elnöki feladatok elvégzésével. Tagja a párt Közlekedési Kabinetének. 2023 januárjában bekerült a Lepsény Önkormányzatába képviselőként, majd 2024-től a Fejér Vármegyei Közgyűlésben a Mi Hazánk frakciójának a vezetője.

Mindig szívén viseli az elesett emberek, a rászorulók sorsát. Figyelemmel kíséri Dél-Fejér fejlődését. Fontos számára az itt élő emberek életkörülményeinek javítása, illetve a körzet fejlődését, gyarapodását elősegítő ötletek, pályázatok támogatása. Programjában kiemelkedő feladatként szerepel a családi gazdaságok támogatása, az egészségügy fejlesztése, A közutak felújítása, a tömegközlekedés 21. századi szintre való emelése, valamint bölcsődék, óvodák, iskolák építése, felújítása. Meggyőződése, hogy jelenleg nincs más út, mint az egységes nemzetben gondolkodó magyar emberek összefogása, és nincs más magyar érdekközpontú politikai közösség, csak a Mi Hazánk Mozgalom.

Elérhetőségei:
[email protected]

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR