Varga Balázs, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3. választókerület (Ózd és környéke) képviselőjelöltje

Varga Balázs 44 éves, Ózdon született, házas, két gyermek apja. Iskoláit Ózdon, majd Putnokon végezte a Mezőgazdasági Szakközépiskolában, gépésztechnikusként végezve. Dolgozott acélműben, majd egy autóipari cégnél termelési csoportvezetőkén. A mezőgazdaság végigkísérte életét, először csak hobbiként tartott lovakat, most már viszont mezőgazdasági vállalkozóként ebből, és húsmarha tartásból próbálja eltartani a családját.

Fiatalon kapcsolatba került a politikával, tagja volt a MIÉP Ifjúsági Tagozatának, majd a Jobbiknak. A Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3. választókerületének elnöke.

Ózd és térsége az elmúlt évtizedekben az ipar leépülése miatt súlyos gazdasági hátrányba került. A fiatalok elvándorolnak, a munkahelyek száma kevés, az utak állapota és a közszolgáltatások színvonala méltatlan a helyiekhez. A közbiztonság megerősítése, a helyi vállalkozások támogatása, adminisztratív terheinek csökkentése és a munkahelyteremtés elengedhetetlen a környék jövője szempontjából. A Mi Hazánk célja, hogy Ózd ismét élhető, fejlődő város legyen, ahol a helyi közösségek erősek, a fiataloknak van jövője, és a családok biztonságban, méltó körülmények között élhetnek.

Elérhetőségei:
[email protected]

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR