A Mátrai Erőmű több pénzt költ az oltás erőltetésére, mint a dolgozók év végi megbecsülésére

Bruttó harmincezer forintos „jutalmat” kaptak a Mátrai Erőmű oltott dolgozói. Azoknak pedig, akik ezután döntenek úgy, hogy felveszik az oltást egy későbbi időpontban fizetik majd ki ezt az összeget.

Oravecz Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója írásban fordult a dolgozókhoz, amelyben azt részletezte, hogy az általuk elrendelt listázás (kötelező adatszolgáltatás) keretében begyűjtött adatok alapján, akik két oltással rendelkeznek vagy egy Janssennel, – amelynek a használatát Szlovéniában felfüggesztették -, azokat rendkívüli elismerésben részesítik. Biztatja továbbá a dolgozókat az oltás felvételére, valamint az oltottakat a harmadik oltás felvételére. Nem volt ilyen bőkezű a társaság menedzsmentje, amikor a dolgozók év végi csomagját állította össze, messze alulmúlva a környékbeli munkáltatókat, de még az erőműhöz és a bükkábrányi bányához köthető külsős cégeket is. Egy MVM-es maszkkal, egy doboz szaloncukorral és egy pár sorral köszönték meg dolgozóiknak az éves munkát.

A Mátrai Erőmű állami kézbe kerülése óta több dolgozó panaszkodik megnyirbált juttatásokról, előnytelen szerződésmódosításról, esetenként 30 százalékos bércsökkentésről. Talán sokan ezért sem tudtak felhőtlenül örülni annak a pár szem szaloncukornak.

A Mi Hazánk elutasítja a Covid-oltások bármilyen formában történő erőltetését és elvárja, hogy az állami és az állami befolyással rendelkező cégek munkavállalói a tisztességesen elvégzett munkájukért cserébe tisztességes bérezésben és jutalmazásban részesüljenek.

Szajlai János, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezője, választókerületi elnök, a párt országgyűlési képviselőjelöltje

További bejegyzések

Tóth Gy. László és Raffay Ernő is csatlakozik a Mi Hazánk elnökének stratégiai tanácsadó testületéhez

Dér Dániel

Dr. Csókay András idegsebész a Fekete István Szabadegyetemünkön

Dér Dániel

Dr. Letoha Tamás a WHO-ról: „Ennyire hülyék azért nem vagyunk!”

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben