Zemplén és Abaúj térsége rehabilitációra szorul

Fideszes oligarchák és strómanok, valamint roma vezetők is szemet vetettek Zemplén és Abaúj térségére, amely gazdasági és demográfiai szempontból egyaránt halmozottan hátrányos helyzetű – mondta Pasztorniczky István, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú egyéni választókerületében élőket kívánja képviselni.

 

Pasztorniczky István, aki Pakusza Zoltán, a párt alelnöke mutatott be, nem új szereplő a helyi és régiós politikában, hiszen 10 éve jobboldali ellenzéki önkormányzati képviselő Sátoraljaújhelyen, mellette 8 évig megyei képviselő is volt, 2018 óta pedig a Mi Hazánk Zempléni Szervezetének elnöke. – Szülőföldem és választókerületem Zemplén és Abaúj térsége halmozottan hátrányos helyzetű gazdasági és demográfiai szempontból egyaránt, hiszen lakossága az elvándorlás miatt rohamosan fogy és öregszik. E két egykori vármegyét Trianonban csúnyán megcsonkították, amit a térség a mai napig nem hevert ki. Az évek folyamán sokan szemet vetettek a régióra, az egykor királyi szőlőbirtokokat fideszes oligarchák és strómanok szerzik meg trófeaként a kistermelőket tönkretéve.

A határ menti térségekben szlovákok vásárolják fel az ingatlanokat és szőlőskerteket. Egyes roma vezetők pedig e terület autonóm cigány tartományként történő leszakításáról fantáziálnak

– fogalmazott a jelölt, aki azonnal leszögezte, ezt nem fogja hagyni.

Hangsúlyozta, a választókerület lakói itt akarnak élni, de élni és nem vegetálni akarnak. – Amint egy csonkolt, amputált beteg, úgy e megcsonkított térség is rehabilitációra, kiemelten pozitív diszkriminációra szorul,

de az eddigi balliberális és fideszes kormányok csak leépülést hoztak, még megyén belül is.

Nem nemzeti skanzenre, kiránduló helyre van szüksége az itt élőknek, hanem vállalkozási és munkalehetőségre, a mesterségesen lenyomott bérek helyett normális fizetésre, teljes adómentességre a határ menti területeken – sorolta.

Pasztorniczky azt is elmondta, Sátoraljaújhely és Sárospatak, a választókerület két legnagyobb települése, két szomszédvár. A két várost pedig a fideszes polgármesterek kicsinyes rivalizálása helyett ikervárosként, összefogva kellene fejleszteni. – Az abaúji térségen sokat lendít majd az M3 autópálya átadása a határig, de a zempléni térségben a 37-es út soron kívüli négysávosítása e két város között fontos lenne. A vasúti közlekedés további javítása is szükséges, nem csak Budapest felé, hanem Debrecen irányába is akadálymentes, átszállás nélküli elérést tenne lehetővé innen a mezőzombori deltavágány helyreállítása.

A milliárdos uniós beruházások extraprofitját nem a zempléni és abaúji polgárok, hanem fideszes érdekkörök fölözik le,

a helyi önkormányzatoknak majd a fenntartással kell megküzdenie, persze nem a mostani központosított “újkádári” államszerkezet mellett – vélekedett a térség jelöltje, aki rámutatott, munkahelyekre, a városokban omladozó, egykori termelőüzemek beindítására, közösségi terekre, a fiatalok visszatérésének támogatására van szükség. – Ezért, a Hernád-völgyi, hegyaljai, hegyközi és bodrogközi emberekért kívánok a választási küzdelemben és azután is dolgozni – hangsúlyozta.

Magyarjelen.hu

További bejegyzések

Tarthatatlan, hogy a magyarok fizetésük jelentős részét lakhatásra költik

Dér Dániel

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Toroczkai László reakciója a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben