Szegregációt sürget a Mi Hazánk

A Mi Hazánk szerint az integráció megbukott, erre világítanak rá a közelmúltban napvilágot látott, az egész társadalom igazságérzetével szembenálló esetek is. Ennek ellenére a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely szerint meg kell teremteni az igazságos, szakmai alapokon álló szegregáció lehetőségét, mert enélkül továbbra is ártatlan áldozatokat követel az integráció minden áron való erőltetése.

A szociális szféra romokban hever: megalázóan alacsony fizetésért dolgoznak a szakemberek emberpróbáló feladatokat ellátva, sokszor a saját testi épségük kockáztatásával. A gyermekotthonokban tett korábbi személyes látogatásaim során is tapasztaltam a nehézségeket, amelyek megoldása a kormány feladata lenne.

Az iskolákban és szociális intézményekben is jelentkező agresszió elsődleges oka a családokban keresendő: sajnos a többségében cigány elkövetők számára otthon ez a norma, a követendő példa, aminek a levét a velük együttélni kénytelen társaik isszák meg. Az elmúlt harminc év kormányai meg sem próbálták kezelni a problémát, mert fontosabb volt nekik, hogy megfeleljenek a közéleti diskurzust uraló liberális véleményformálóknak, mint az ártatlan áldozatok védelme.

A Mi Hazánk szerint a normákat betartó gyerekek jogainak érvényesítése az elsődleges, így álláspontunk szerint a beilleszkedésre képtelen gyerekeket akár az intézményekből is el kell távolítani, és őket szegregáltan, a megfelelő szakemberek biztosításával és az ő testi épségüknek a megóvásával kell nevelni.

Dúró Dóra,  Mi Hazánk elnökhelyettese

További bejegyzések

Tarthatatlan, hogy a magyarok fizetésük jelentős részét lakhatásra költik

Dér Dániel

Az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett a Mi Hazánk ellentüntetését tiltotta be a rendőrség

Dér Dániel

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben