Óriásplakát-kampányt indít a Mi Hazánk

A fiatalok körében legnépszerűbb pártként országos óriásplakát-kampányt indít a Mi Hazánk Mozgalom, miután a Medián is megerősítette: a 18-29 éves korosztályban 20%-os támogatottsággal első lett a rendszerellenes pártként egyre ismertebb Mi Hazánk – jelentette be Novák Előd, a párt alelnöke egy 50 m2-es megaplakát előtti, szombati sajtótájékoztatóján, melyet Binder Csabával, a Mi Hazánk Ifjainak elnökével tartott, aki a fiataloknak szóló programpontjaikat ismertette.

A párt kampányfőnökeként Novák Előd kiemelte: minden vármegyeszékhelyen és több más településen is lesznek óriásplakátjaik vagy annál is nagyobb, ún. megaplakátjaik, illetve a belvárosi részeken citylight felületeken is megjelennek márciusban, öt plakátcég felületein.

Novák Előd szerint konstruktív ellenzékiségük választói elismerésének is tekinthető a 20%-os eredmény, miközben a felmérés szerint a fiatalok közt a Fidesz támogatottsága mindössze 14%. A párt alelnöke úgy fogalmazott: fokozott feladatunk és felelősségünk van a fiatalok képviseletében, miután Magyarország legismertebb és vezető közvélemény-kutatója, a Medián azt is kimutatta: a szavazók átlagéletkora a DK-nál 60, a Mi Hazánknál 40 év. Ezért is verhetetlen a fiatalok közt az ifjúsági vezetőként ismertté vált Toroczkai László és a ciklusokon át legfiatalabb országgyűlési képviselő, e ciklusban is korjegyző Dúró Dóra pártja.

Váltsunk kormány, váltsunk ellenzéket! – így szólt pártunk egyik első jelszava, és a lázadó ifjúságnak nyilván szimpatikusabb a rendszerellenes pártunk, de a Mi Hazánk Virradat Programjának elismerése is, hogy főként akik első választóként nem több évtizedes megszokásból szavaznak valamely pártra, hanem tudatos választók, azok jóval nagyobb arányban támogatják mozgalmunkat, hangsúlyozta Novák Előd, hozzátéve: a Kutyapárt legalábbis e korosztályban való domináns kimutatása nem a szavazásokon megnyilvánuló, valódi választásnak tűnik, inkább csak egy időközi trollkodásnak, üzenetnek: a balliberális ellenzék nemhogy kormányzásra, de még ellenzéknek is alkalmatlan. A Momentum mostani óriásplakát-kampányának a Mi Hazánk által leleplezett, amerikai támogatásból való tiltott pártfinanszírozása és pénzmosása is azt mutatja, hogy nem volnának jobbak, kevésbé korruptak sem a jelenlegi kormánynál.

 

Binder Csaba, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke úgy fogalmazott: „arrogáns és korrupt pártok” helyett politikai alternatívát kínálnak olyan javaslatokkal, amelyek tervezhető és biztonságos jövőt jelentenek az elvándorlás helyett. Jelezte: „érdemelvű és igazságos” iskolarendszert szeretnének, a testnevelés órákon bevezetnék a küzdősportoktatást, az 50 órás közösségi szolgálatot pedig hétnapos honvédelmi ízelítő kiképzéssel is kiválthatóvá tennék. Hozzátette: felszólalnak a tanárok 45 százalékos béremelése mellett. Binder Csaba továbbá bérlakásépítési programot, élhetőbb kollégiumokat és legalább általános iskolai végzettséghez kötve húsz éves kor alatt ingyenes jogosítványszerzési lehetőséget szorgalmazott.

További bejegyzések

Tarthatatlan, hogy a magyarok fizetésük jelentős részét lakhatásra költik

Dér Dániel

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Toroczkai László reakciója a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben