Lépnie kell a magyar államnak vagy az egész országból Deák tér lesz!

A Mi Hazánk Mozgalom elvárja az ügyészségtől és a bíróságtól, hogy példát statuáljon a Deák téri gyilkosság ügyében és a jelenleg kiszabható legmagasabb büntetési tételt alkalmazza.
Fel kell tenni a kérdést, hány brutális és értelmetlen gyilkosságra van még szükség ahhoz, hogy a mindenkori magyar kormányok végre komoly lépéseket tegyenek? Említhetném Szögi Lajos, Marian Cosma, a füredi borász eseteit, de beszélhetnénk Sályról, Galgagutáról, vagy most épp a Deák térről. Jól látszik, hogy Magyarországon kialakult egy olyan sajátos szubkulturális közeg, amelyben a tudás helyett az erő dominál és a problémák megoldását a törvények és a józan ész helyett a brutális erőszak oldja meg. Ebben a közegben az emberi életnek kevés az értéke. Nem lehet csodálkozni azon, hogy az innen kikerülő gyermekek sok esetben a bűnözés útjára lépnek. Azt gondolom ezen problémák megoldásában a halálbüntetés visszaállítása mellett szigorú bírósági ítéletekre van szükség, hiszen ezek nélkül a törvények szigorítása önmagában semmit nem ér. Sokkal keményebb hatósági munkára és a gyermekvédelmi rendszer teljes átalakítására is szükség van.
A Mi Hazánk Mozgalom csütörtökön gyertyagyújtással emlékezik meg a Deák téren meggyilkolt fiatalemberekről.
Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke

További bejegyzések

Az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett a Mi Hazánk ellentüntetését tiltotta be a rendőrség

Dér Dániel

Az elmúlt évtized legrosszabb időszakát éli a magyar húsipar!

Dér Dániel

Miért támogatja a szabadkőműves Napraforgó páholyt a Fidesz-kormány anyagilag is?

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben