Fáklyás felvonulást tart Olaszliszkán a lincselés 15. évfordulóján a Mi Hazánk, a MÖM és a Betyársereg

A cigánybűnözéssel szemben zéró toleranciát hirdet a Mi Hazánk, ezért az olaszliszkai magyarlincselés 15. évfordulóján a Magyar Önvédelmi Mozgalommal és a Betyársereggel közösen fáklyás felvonulást tart a gyilkosság helyszínén, szibériai bérrabtartást is követelve.

Az elsőrendű vádlottként elítélt cigánybűnöző hússzor még a wellnessbörtönt is elhagyhatta, a kiszabott enyhe büntetést is öt évvel megrövidítve két éve már szabadulóbulit is tarthatott jó magatartására hivatkozva, pedig fogvatartása idején még halálos fenyegetéseket tartalmazó leveleket írogatott. Végleg szabadon engedték, rászabadították a társadalomra a Szögi Lajost a gyermekei szeme láttára agyonverő gyilkos cigányt, aki bűntársaival „Öljétek meg a magyart!” kiáltásra kezdte meg a lincselést, közel 100 ütést és rúgást mérve a köztiszteletben álló tanárra, aki még hallotta, hogy 14 és 5 éves lányát megerőszakolással is fenyegetik. Az egyik cigánybűnöző nekifutásból rúgta fejbe a már magatehetetlen áldozatot, a másik egy baltát hozott elő, amivel le akarta vágni a földön fekvő, súlyosan sérült ember fejét. A lincselésben részt vett a helyi cigány önkormányzat egyik képviselője is, az elkövetők egy része már többszörösen elítélt volt, de elrettentő hatású büntetés hiányában folytatták életmódjukat.

Miközben most a Jobbik olaszliszkai cigányokat bérelt fel az ózdi előválasztáson más jelöltre szavazni kívánók megfélemlítésére, a Mi Hazánk azt hirdeti: nem lehetünk cigányország! Az egyre szaporodó cigányság körében elharapódzó cigánybűnözésre való figyelemfelhívásként, rendet és csendőrséget is követelve vonulunk Olaszliszkára (Kossuth L. út 80.) október 15-én (péntek) 18 órára.

Buszt is indítunk Budapestről egy buszokat üzemeltető tagunknak köszönhetően: a Keleti pályaudvar parkolójában 14:15-től gyülekezünk, 14:30-kor indulunk, a buszon utazás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött: a [email protected] címre kérjük elküldeni a részt vevő nevét és mobilszámát. A buszos utazás jó alkalom a beszélgetésünkre, közös tervezgetésre is, menjünk hát együtt!

Novák Előd
a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke

További bejegyzések

Segítse Ön is ajánlásával a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit!

Dér Dániel

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben