Alapító Nyilatkozat

Avar Álmos

A letölthető változatához kattintson ide!

Mi Hazánk Mozgalom

A mi hazánk Magyarország, a Szent Korona országa. A római pápa által a nándorfehérvári diadal évében a keresztény Európa védelméért elrendelt déli harangszó országa. A Trianonban szétszabdalt, de a természeti határoknak köszönhetően a mai napig összetartozó Kárpát-medencében élő magyarság ugyanannak a nemzetnek a része, s a világ bármely pontján élő valamennyi magyar a honfitársunk. Kivételes népünk lelkében az elmúlt évezredek során az északi civilizáció keleti és nyugati fele egyesült; a hazánk Európa szívében van.

1111 esztendővel a hazánk és államiságunk megmaradását és függetlenségét megteremtő dicsőséges pozsonyi csata után, valamint 560 évvel azt követően, hogy Hunyadi Mátyás megkezdte uralkodását, amelynek köszönhetően Magyarország mindeddig utoljára szuverén európai nagyhatalommá vált, számot vetettünk hazánk jelenlegi helyzetével. Nemzetünk a határokon belül és kívül is évtizedek óta fogyatkozik. Magyarország továbbra sem szabadult meg az adósságcsapdától, s nem mentes minden külső kényszertől és befolyástól.

Úgy döntöttünk, hogy a Mi Hazánk Mozgalom megalapításával mi magunk vesszük kezünkbe a sorsunk alakítását, mert valódi fordulatra, radikális változásra van szükség ahhoz, hogy újra emelkedő nemzet lehessünk. Elkötelezettek vagyunk a munka- és teljesítményalapú jóléti társadalom építésében, ahol a tudás, a szakértelem, az élettapasztalat és a szorgalom megbecsült, elismert értékek. Hiszünk az organikus társadalomban, ahol mindenki megtalálhatja a maga helyét. Hiszünk abban, hogy a helyi közösségek ereje annak tagjaiban rejlik. Hiszünk a magyar emberekben. Hiszünk abban, hogy minden magyar felelős minden magyarért.

A jövőnk letéteményesei a magyar gyermekek, fiatalok, a magyar családok. A kivándorlás és a fogyatkozás megállítása érdekében biztosítani kell a gyermekvállaláshoz, a fiatalok boldogulásához, a családok megélhetéséhez, az idősek ellátásához a méltó feltételeket.

Olyan hazát akarunk teremteni, ahol gyarapodik, épül, szépül az egész ország. Ahol az emberek bizalommal, nyugodtan tekintenek a jövőbe. Az általános közönyt és depresszív hangulatot okozó öncélú politikai sárdobálás helyett mi pozitív jövőképet akarunk adni a magyarságnak. Olyan hazát, ahol az állam minden tisztességes embert megvéd, a határokon a külső betörőktől, az országon belül pedig minden bűnözőtől. Olyan hazát, ahol az idősekről megfelelően gondoskodnak, a fiatalok pedig nem külföldi munkáról és életről álmodnak, mert itthon is lehet hosszú távon tervezni, családot alapítani, ahol nem lehet kérdés, hogy ez a legjobb hely a nagyvilágon. A mi hazánk, ahova távoli országokból sok év után is hazajönnek idősek és fiatalok, mert itt valami csoda, valódi magyar újjászületés történik. A trianoni határoktól független, egységes nemzetet szeretnénk, ezért nem veszünk részt az elszakított magyarság politikai pártjainak sokszor pusztán öncélú vitáiban, nem a megosztást szeretnénk segíteni, hanem az összefogást. Újra erős, gyarapodó, más országok számára követendő, példaértékű hazát és egységes nemzetet akarunk teremteni. Olyan nemzetet, amely egyformán büszke ezer éves keresztény kultúrájára, s az ősmagyarok dicső szilajságára. Atomizálódó társadalom helyett bizalomra, tiszteletre és szeretetre épülő együttműködést, kölcsönös segítségvállalást, közteherviselést, végső soron egy igazságos, szolidáris társadalmat szeretnénk.

A Mi Hazánk fundamentumának négy erős bástyája van. A bajtársiasság, amely összekovácsol, és a gyarló emberi tulajdonságok fölé emel minket. A hazafiság, amely táplál, fűt mindannyiunkat a mi hazánk felemelkedéséért folytatott küzdelmünkben. A hitelesség, amely a legerősebb fegyverünk, s egyben létünk záloga. S végül az egyenes és arany középút, amely mentes a megalkuvástól, a felesleges kényszertől, az út, amely az egész haza, a mi hazánk üdvét szolgálja.

Budapest, 2018. augusztus 20.

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben